A diplomamunkám elkészítésének első lépése a megfelelő személyek kiválasztása, megtalálása volt. Fontos volt számomra, hogy ne csak a ruha, a style miatt legyenek olyan karakterek, mint akiket keresek, hisz a fotózások során úgyis lecsupaszítom őket.
Hirdetést adtam fel kísérletképpen, egy hazai férfiaknak szánt divatblogon, az alábbi szöveggel: “Diplomamunkámhoz modelleket keresek, vékony, érdekes arcú fiúk jelentkezését várom” stb… kíváncsi voltam, hogy kik fognak jelentkezni és így utólag mondhatom, hogy a modelljeim 80%-át ezen a divatblogon keresztül találtam meg.
Szerveztem egy tesztfotózást, ahova minden ígéretes jelentkezőt és az ismertségi körömben lévő, a diplomamunkámhoz alkalmas személyt elhívtam. Ennek az alkalomnak az volt a célja, hogy megvizsgáljam, hogy miként változtatja meg modelljeim karakterét a kemény és a lágy fények. Önálló portrékat készítettem, majd a fotózás végén összerendeztem őket egy csoportképhez.
Végül ez a csoportkép lett az egész diplomamunkám kiindulópontja, e köré a kép köré építettem fel a végső sorozatomat.
Számomra a folyamat a legizgalmasabb. Divatblogok, hirdetés, arcok, önjelöltek, félig duzzadt fiúmellek, átlagosnál kisebb női mellbimbók. Ezért javasoltam, hogy foglaljuk blogba a dolgot, hogy ahonnan jött, oda is térjen vissza: a test nélküli, illatok és tapintások nélküli képernyők aszexuális, mégis a test kukkolásáról és a vágyakozásról szóló weblabirintusba. Erról mit gondolsz?
A blogot nagyon jó ötletnek tartom. Elsősorban azért, mert tudunk egymással ezen keresztül kommunikálni, így a kérdéseid során olyan gondolatok jöhetnek elő, melyek máskülönben rejtve maradtak volna. Másrészt így lehetőségem van minden olyan képanyagot, gyűjtést, előképet bemutatni a nézőknek amit egy projektleírás nem tesz lehetővé. A blog egy kiegészítő prezentációs felület a kiállítási anyagom mellett. A képek nézése a kiállító térben is előidézhet voyeurisztikus hatást, bár az, hogy monitoron keresztül akár otthonról is nézhetjük őket, nyilván fokozhatja azt.
A médiafelületek elfoglalták az életünket. Egy kiállítóterem így mint tévéstúdió értelmezhető. Azaz: origoja az adásnak, de a film mindenki saját otthonában hat. Emiatt gondolom, hogy ha az új generációról beszélünk a felületet tágítani kell. Személy szerint azt javaslom, hogy a diploma maga ne is mutatkozzon meg kiállítóteremben (egyébként is törpeminoritás jár kiállításokra), hanem legyen ünnepélyes (élő és virtuális) blogavató!!! Ez lehet éppen egy kiállítóteremben…
Nem tudom, hol lehet hozzászólni, egyáltalán lehet-e, mindenesetre csak gratulálni szeretnék. Magasan kitűnik a sorozatod a – számomra mostanában egyre kiábrándítóbb – diplomamunkák sorából.
Nagyon szépen köszönöm!